Választás 2010

Választás Eredménye

Hirdetés

Felhívás a devecseri óvoda támogatására

FELHÍVÁS!

 

A 2010. október 4-én történt iszapömlés következtében a devecseri óvoda dolgozói és az oda járó gyerekek egy része óriási károkat szenvedtek, és kilátástalan helyzetbe kerültek.
Az óvodájuk honlapján a következők szerepelnek:


„Óvodánk dolgozói és óvodásai közül többen károsultak az október 4.-ei iszapömlés következtében. Részükre az alábbi számlaszámra küldhetik pénzadományaikat:

„Vackor az óvodáért" Alapítvány
Számlaszám: 11748090-20005162

A közlemény rovatba kérjük, írják be:
„Az iszapömlés károsultjai részére."

Hálás köszönettel: Szabóné Bakos Katalin
Intézményegység-vezető

 

 


Óvodánk nevelőtestülete és a szülői munkaközösség döntése alapján a fenti károsultak részére a 2010. november 11-én 16:15 órától megrendezésre kerülő Márton-napi „Laterne" lampionos felvonulás ideje alatt gyűjtést rendezünk. Kérjük a szülőket, hogy lehetőségeikhez mérten pénzadományaikat a kihelyezett „tökperselybe" szíveskedjenek bedobni!

Az összegyűlt pénzadományokat egy összegben a fenti számlaszámra utaljuk a szendehelyi Napköziotthonos Óvoda nevében.

 

Szíves pénzadományaikat előre is köszönjük!

Óvodánk dolgozói és a gyerekek

Óvodánk bemutatása

Szendehely 1500 lakosú község, Budapesttől 50 km-re, a 2-es számú főút mellett fekszik. Községünk 250 éve idetelepült német hagyományokat őrző település. A beköltözések miatt a népesség erősen keveredett, de a lakosság egy része még máig őrzi a német nyelvet, ami inkább az idősebb korosztályra jellemző.

Óvodánk egyik sajátossága, hogy felvállalta a német nemzetiségi kétnyelvű nevelést, a magyar és a német nyelv fejlesztése mellett, a német kisebbség még élő szokásainak, hagyományainak ápolását, kultúrájának megismerését. Jelenleg 3 csoporttal működünk, óvodánk a község szinte valamennyi 3-7 éves gyermekét befogadó intézmény.

Az óvoda pedagógiai programját úgy alakítottuk, hogy szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtunk a gyerekeknek, hogy legyenek nyitottak, érdeklődőek, tudják önmagukat értékelni és másokat elfogadni. Különféle tevékenységi formákon keresztül a játék, munka, tanulás során arra törekszünk, hogy a gyerekek személyisége minél sokoldalúbban fejlődjön.

A játék elsődlegességét hangsúlyozzuk. Célunk, hogy a környezettel való ismerkedés, a környezettudatos lét iránti igény kialakítása, a tapasztalatok megszerzése jelenjen meg a tevékenységekben. Fontosnak tartjuk az iskolára való felkészítést, az eredményes beilleszkedést a tanulás érdekében. Kiemelt feladatunk az egészséges életmódra nevelés, érzelmi, illetve értelmi szocializáció - környezetünk szeretete, védelme.

Helyi programunk segíti a gyerekek számára a német nyelv megismerését, megszeretését. Erősítjük a német - sváb - életmódhoz, népi hagyományokhoz való kötődést, melyet az óvodás korú gyerekek életkori sajátosságainak és egyéni fejlettségének megfelelően alakítottunk. Mindhárom csoportban folyik német nyelvi nevelés.

Programunkat „Az Óvodai nevelés országos alapprogram", a „Nemzeti etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve" és a „Tevékenységközpontú óvodai nevelési program" alapján készítettük.   

 

Az óvoda címe, adatai:

                                                       Napköziotthonos Óvoda

                                                       2640 Szendehely Petőfi u. 4.

                                                       Telefon: 06-35/376-186

                                                       Nyitva tartás: 06:30 - 16:30-ig.

 

Fenntartója:                                    Szendehely Község Önkormányzata

                                                       2640 Szendehely Petőfi u. 2.

                                                       Telefon: 06-35/376-003

                                                     www.szendehelyi-ovoda.hu

 

ovodaskepek.jpg 

 

Köszönet a szülőknek

KÖSZÖNŐ-LEVÉL

 

 

 

Óvodánkban az egész évre tervezett felújítási - karbantartási munkákat a szülők közreműködésével tudtuk megvalósítani.

 

 

  • Lámpabúra felhelyezése
  • Radiátorok felerősítése
  • Mosdókban csöpögős csapok
  • ill. szifonok megjavítása
  • A 2. öltözőben a linóleum cseréje
  • A 3. csoportban mennyezet-tető
  • ellenőrzése
  • Babaszoba rácsának levágása
  • Régi irodai bútorok kipakolása
  • Polcok megerősítése a csoportszobákban
  • Faházikó padlójának rögzítése
 
  • Szomszéd telekről áthajló faágak
  • levágása
  • Emésztőfedél biztonságos lezárása
  • 1. csoportban szekrény készítése
  • A konyha előtti lefolyórács cseréje
  • Rollerek javítása
  • Gumik kiásása
  • 3. csoportban a faliújság rögzítése
  • Függönyök varrása
  • Homokozó kiürítése; friss homok
  • Új udvari játékok telepítése
 
 


 

 

Az alábbi munkákban a következő szülők ill. önkéntesek vettek részt:

 

 

Bach Richárd

Bodonyi László

Bradács István

Endrész Csaba

Fidel Viktor

Fuchs Gábor

German János

German Mihály

György Sándor

Halász Attila

Krajcsi János

Kukel Tamás
                                         


Major Gyula

Majorné Czakó Anita

Majoros Péter

Nagy Gergely

Nagy Krisztián

Ogl Zsolt
Schlenk Tamás

Szegner György

Soós Attila

Szunyog Péter

Takács Balázs

Varga Mihály

 
   

 


Köszönjük, hogy a fent említett munkákra önként jelentkeztek, hogy időt, fáradtságot áldoztak óvodánk szebbé tételére, meglévő értékeink megóvására. Nagyra értékeljük segítő szándékukat, melyek legboldogabb részesei a gyerekek.

 

 

 

 

 

 

Szendehely, 2009. június 9.                                                              Györgyné Dakos Szilvia

Köszönetnyilvánítás

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
 

A Szendehelyi Napköziotthonos Óvoda kollektívája, valamint az óvodás gyermekek nevében köszönetemet és nagyra értékelésemet fejezem ki a 2009. szeptember 12-én megrendezett

              I. SZENDEHELYI JÓTÉKONYSÁGI FŐZŐVERSENY résztvevőinek!

Babicska Gábor és Schlenk Tamás főszervezőknek, és mindazoknak akik süteménnyel, gyümölccsel, ajándéktárgyakkal valamint a becsületkasszába bedobott adományával járult hozzá a rendezvény bevételéhez!

Továbbá a LOVAS, TRAKTOROS SZÜRETI FELVONULÁS főszervezőjének Varga Mihálynak és mindazon vállalkozóknak, akik rajta keresztül felajánlást tettek az óvoda javára! 

A rendezvények bevételét a szülői munkaközösséggel egyeztetve, a gyermekek javára fordítjuk.

Külön gratulálok a lelkes szervezőknek, akik időt, fáradtságot fordítottak a község életében példaértékű és remélhetőleg hagyományteremtő rendezvény lebonyolítására!

Szendehely, 2009. szeptember 21.

                                                      Tisztelettel:

                                                                                                 Györgyné Dakos Szilvia

                                                                                               óvodavezető 







Partnereink